A kékbolygó története

Publisher: 
Place: 
Cluj-Napoca
Year: 
2011


The book Sagan af bláa hnettinum (The Story of the Blue Planet) in Hungarian, translated by László Noémi.



About the book:



Arankyori teljességet idéző ős-állapot honol a kék bolygó kis szigetén: az örökifjú gyermeklélek önfeledt, kiapadhatatlan derűje és harmóniája. De egyszer csak váratlanul becsapódik a szigetlakók életébe űrhajóján Hahó Jónapot. Ezzel véget is ér az ártatlanság idilli áallapota, és elkezdődik a történet, a móka, az álom-valóraváltás. Csakhogy mindennek ára van. Még ha az elején úgy is tűnik, hogy a kaland megéri a kis kompromisszumot, a folyamatot már nem lehet leállitani. Vagy mégis? 



From the book:



Brimir és Hulda futásnak eredt. Rohantak, ahogyan csak bírta a lábuk, hogy a szörnyeteg jöttét elhíreszteljék. Nem világított más, csak a hold, de még az is el-elbújt egy-egy felhő vagy pálmaág mögé. Rohantak erdőn-mezőn keresztül, a folyó mentén, a sivatagon át, és ezt kiáltozák:



-Óvakodjatok az űrbéli szörnyetegtől! Szörnyeteg jött az űrből!



A gyerekek felriadtak, és rémülten kérdezgették a sötétben:



- Merre van a szörnyteg?



- Lent a parton, a fekete homokban. Futás! Bújjatok el!



- Hogy néz ki az űrszörny? – kérdezték egyesek.



- Azt hiszem, fekete! – kiáltotta futtában Hulda.



- Fekete, torzonborz, négyfejű, és a fogai élesek, mint a kés! – ordított fel Brimir.



- Kenyérvágó vagy húsvágó kés? – kérdezte Arnar, a nagyokos.



- Nem tudjuk, mi csak annyit láttunk, hogy fekete – kiáltott Hulda, és Brimirt rángatva tovább száguldott.



Még mielőtt eltűntek volna, azt kiáltották a gyerekeknek:



- Ne menjetek a fekete partra!



A hír futótűzként terjedt az erdőben, és a szivekbe félelem lopózott. Minden gyerek hallot már a szörnyről, de csak kevesen tudták, tulajdonképpen hogyan is néz ki. Egzesek azt állitották, hogy fekete, torzonborz és erdőstől, tavastól, állatostól egészben fölfalja a bolygót. Mások szerint tíz feje van és tizennyolc szeme, lézersugaras, úgyhogy a hegyláncon is átlát. Elképzelték, micsoda borzalom volna egy ilyen szörnyeteg gyomrában kikötni, vagy nyákos beleiben bomladozni. A száguldástól kimerült Brimir és Hulda egy illatos tiszafa oltalmában elaludt.

Huldát Brimir rémült sikolya ébresztette.



- Jajjj, szörnyű rémálmom volt! Az űrszörny tollpihét csempészett a szivűnk helyére, amitől folyton nevetni kellet, még akkor is, amikor a szörnyeteg megevett és több százszor megrágott, mert arra tanította a mamája, hogy alaposan rágja meg az ételt, és végül amikor lenyelt, a gyomra tele volt medúzalekvárral. Tudod, mennyire utálom!



Hulda a fejét csóválta.



- Te és az őrült össze-vissza álmaid!



- Szerintem túl sokat aludtunk – mondta Brimir a szemét dörzsölgetve.



- Keressük meg a többieket, mielőtt a szörnyeteg fölfal bennünket.



Sokba telt, amíg a két pajtás keresztüljutott az erdőn. A nap már rég fönt járt az égen, de egy gyerek nem sok, annyi sem volt látható. Sem a folyó mellet, sem a dombokon. Sem a völgyben, de a hegyeken sem. Brimir és Hulda torkaszakadtából hívogatta őket, de a fákon ücsörgő majmok hangján és a levélsusogáson kivűl nem érkezett válasz.



- Lehet, hogy a szörnyeteg már felfalta őket – lombozódott le Brimir.



- Előveszem a botot, amivel a fókát leütöttem, és jól fejbe kólintom vele az űrszörnyet – mondta Hulda.



Hulda meglóbálta botját, és szinte főbe verte vele Brimirt. Közel jártak a fekete parthoz, ahonnan éktelen zenebona hallatszott.



- Pszt, Hulda mi ez? Ilyen hangokat ad ki egy koponykákat szétreccsentő, agyvelőt szűrcsölő szörny?

- Ez inkább kacagásra hasonlít, mondta Hulda.



- Jaj, csak azt ne! – kiáltott Brimir. – Hiszen akkor nem egyetlen űrszörnnyel, hanem egész falka borzalmas, röhögő űrszörnnyel van dolgunk, ami az összes farkasnál, oroszlánnál és mérges kígyónál veszélysebb!



Remegve, négykézláb, a kráter széléhez óvakodtak, és belestek. Hihetetlen látvány tárult a szemük elé.



(14-16)