The book Skugga-Baldur in a Hungarian translation by Egyed Veronika.
About the book:
De az állatnak vigyáznia kell, hogy el ne feledje: az ember vadász.
A róka behunyja szürke szemét. Mikor újra kinyitja, az ember sehol.
Felemi a fejét.
Ekkor Baldur Skuggason tiszteletes meghúzza a ravaszt.
From A macskaróka:
Az ember feltörte magán a jeges kérget.
Hálát adott magában Hókisasszonynak és Szél úrfinak a menedékért, amit neki készítettek a világnak ezen az istenáldotta vidékén; ültéből szélesen ellátott a dérfehér pusztaság felett.
Azzal nekiállt csipkedni és dögünyözni magát; mihelyst sikerült meleget gyúrnia a karja izmaiba, felhúzta a kesztyűjét, tenyerét a hó-karfának vetette és felemelkedett trónjáról.
Igen, méltán nevezheti magát a szerencse fiának.
Vállára kapta a puskát, a tarisznyáját, és meg sem állt a Tenyér-sziklákig; jégkori maradványok ezek, magasan fent a hegyen, ahol soha nem ül meg a hó.
Ott letette holmiját, levette kesztűjét, bőrbocskorát, gyapjúkapcáját; leterítette őket száradni maga mellé a sziklára.
Nem is, az ördögbe, kibújt bizony minden ruhájából, és úgy ült ott, ahogy Isten megteremtette: a csupasz bőrében.
A Nap lányának, az Anyaföldnek volt ő gyermeke.
Akkor felmordult a gyomra, és az ember rájött, hogy éhes; egy falatot sem evett a főtt hal óta, amit elindulás előtt tömött magába; megvolt annak húsz órája is.
Igaz, ami igaz, elrágcsált némi jeget azóta, de ízetlen, étel volt az és tartalmatlan is. Kinyitotta a zsákját:
Tenyérnyi széles bárányoldal, savanyú juhvajjal kent rozslepény birkasvártlival, szárított tőkehalfej, savanyított véres hurka, szárított hal, zabkásával kevert aludttej és néhány darab barna cukor.
Az ám, mindezt az elemózsiás tarisznya rejtette.
(21-23)
